• d.jpg
  • d2.jpg
  • kastely.jpg

A Baranya megyei intézmény Foglalkoztató csoportja a lakók hétköznapjainak színesebbé tétele érdekében több, a gondozottakat aktívan bevonó programot szervez az év során.

Ennek egyik őszi állomása volt az Egészségnap. Ezt a napot már mindenki nagyon várta, hiszen ez egy olyan esemény volt, ahol a lakók egyszerre tanulhattak és taníthatták egymást, ezért igyekeztünk a programokat is úgy szervezni, hogy mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelőt.

A rendezvényt a helyes táplálkozásról, folyadékbevitelről, és testmozgásról szóló interaktív előadásokkal indítottuk, melynek keretében a résztvevők a gyümölcsök és zöldségek, valamint más, vitaminokban gazdag ételek fogyasztásának jelentőségéről beszélgethettek. A lakók végig aktív résztvevői voltak az előadásoknak és tanácsokkal is segítették egymást.

Mivel a program célja az egészségre nevelés volt, ezért nem csak elméletben szemléltettük az egészséges életvitel ismérveit, de a gyakorlatban is elvégeztünk egy-két olyan általános tornagyakorlatot, melyet a hétköznapokban is bárki gyakorolhat. A testmozgást követően a gondozottak gyümölcs és zöldség szobrászkodásban, festésben, magkép-készítésében mutathatták be az újonnan szerzett ismereteiket. Sőt, a háziasabb lakóknak egy kis főzésre is volt alkalmuk, a konyhakertben évközben megtermelt zöldségekből csalamádét készíthettek.

Az eseménydús nap során minden résztvevő kellemesen elfáradt, ezért mindenkinek jólesett a délutánra szervezett falatozás, ahol szendvicskrémek, gyümölcssaláták, zabpelyhes-cukkinis-diós sütemények, és citromfű szörp várt kóstolásra.

A programot zenés, táncos mulatsággal zártuk, és már nagyon várjuk, hogy az Egészségnapon készített csalamádét a tél beköszöntével közösen elfogyaszthassuk.

 

Programfelelős: Volk Csabáné

Segítők: Szatmári Tamásné, Mondomné Szabó Enikő

Foglalkoztató csoport dolgozói

Közös főzés

Weboldalunkon sütiket használunk

A platanligetotthon.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.